Miért jó az Angyalkert Óvodába járni? Mert: ”Az Angyalkert Óvodában kilóghatok a kockából , így Én is jól érzem Magam, mert szeretnek, elfogadnak olyannak, amilyen vagyok.”

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Víz világnapja. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Víz világnapja. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. március 23., hétfő

Víz világnapja az Angyalkert Óvodában

 Harmadik alkalommal rendeztük meg a Víz világnapját az Esztergomi gátőrháznál a nagyobb csoportokkal (Nyuszi, Maci, Tulipán, Csiga) március 23-án, ahol játékos feladatokon keresztül ismerhették meg a vízi világ életét, élőlényeit, környezetét 7 állomáson keresztül. Sok-sok ismerettel gazdagodtak a délelőtt során. Ez alatt kiscsoportosaink (Katica és Csibe) is sok játékos ismeretre tettek szert az óvoda falai belül.

Nagyon szépen köszönjük az Északdunántúli Vízmű Zrt.-nek, Dávid Balázsnak és Fekete Sándornak, hogy idén is segítettek megvalósítani a Víz világnapját külső helyszínen és most is szeretettel fogadtak bennünket!

Március 24-én pedig a hagyományaink szerint minden csoporttal együtt kék pólóban fogadalomtétellel, vízcsepp közös képpel ünnepeltük projektünket.

Fotók a képre kattintva!




2025. március 21., péntek

Víz világnapja az Angyalkert Óvodában

Második alkalommal rendeztük meg a Víz világnapját az Esztergomi gátőrháznál a nagyobb csoportokkal (Katica, Cica, Nyuszi) március 20-án, ahol játékos feladatokon keresztül ismerhették meg a vízi világ életét, élőlényeit, környezetét 5 állomáson keresztül. Sok-sok ismerettel gazdagodtak a délelőtt során. Ez alatt kiscsoportosaink (Maci, Tulipán, Csiga) is sok játékos ismeretre tettek szert az óvoda falai belül.

Nagyon szépen köszönjük Dávid Balázsnak, hogy segített és most is szeretettel fogadta óvodánkat!

Március 21-én pedig a hagyományaink szerint minden csoporttal együtt kék pólóban játszva, énekelve, fogadalomtétellel, közös képpel ünnepeltük projektünket.

Idén is csatlakoztunk a Happy-hét programhoz, mely a vízivást népszerűsíti. 

2025. március 21-én 12 órakor egy rekordkísérletben is részt vettünk. A vízivás fontosságára ezen kívül is mindig nagy hangsúlyt fektetünk mindennapjaink során.

További fotók a képre kattintva!

2025. március 17., hétfő

Víz világnapjához kapcsolódó állatos bemutató

                               

További fotók a képre kattintva!

Jankainé Németh Szilvia a Víz világnapja közeledtével vizeink élőlényeivel, állatvilágával ismertette meg a gyermekeket. Köszönjük szépen az előadást!

2024. március 22., péntek

Víz világnapja óvodánkban

Rendhagyó módon idén a Víz világnapját az Esztergomi gátőrháznál tartottuk meg a nagyobb csoportokkal (Csiga, Katica, Cica, Nyuszi) március 21-én, ahol játékos feladatokon keresztül ismerhették meg a vízi világ életét, élőlényeit, környezetét 5 állomáson keresztül. Sok-sok ismerettel gazdagodtak a délelőtt során. Ez alatt kiscsoportosaink (Maci, Tulipán) is sok játékos ismeretre tettek szert az óvoda falai belül.

Március 22-én pedig a hagyományaink szerint minden csoporttal együtt kék pólóban játszva, énekelve, fogadalomtétellel, hajót ábrázoló élőképpel zártuk le projektünket.

Idén is csatlakoztunk a Happy-hét programhoz, mely a vízivást népszerűsíti. Minden gyermek hozott az óvodába kulacsot, melybe vizet töltöttünk. A gátőrháznál ezzel olthatták szomjukat a gyermekek az izgalmas játékok után. A víz ivás fontosságára ezen kívül is mindig nagy hangsúlyt feltetünk mindennapjaink során.

További fotók a képre kattintva!










2023. március 21., kedd

Víz világnapját ünnepeltünk az óvodánkban

 


Fotók a képre kattintva!

Március 22 - A VÍZ VILÁGNAPJA

„Én, … fogadom, hogy a vizet soha nem pazarlom. Nem folyatom, nem pancsolom, a csapokat mindig elzárom. Se folyóba, se tóba nem dobok én szemetet, amíg élek biztos, hogy észben tartom ezeket. Rászólok majd mindenkire, aki ilyet tesz, így talán sok patak, folyó egyre tisztább lesz."

2018. március 22., csütörtök