Miért jó az Angyalkert Óvodába járni? Mert: ”Az Angyalkert Óvodában kilóghatok a kockából , így Én is jól érzem Magam, mert szeretnek, elfogadnak olyannak, amilyen vagyok.”

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Autómentes nap. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Autómentes nap. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. szeptember 19., péntek

13. Autómentes napunk

További fotók a képre kattintva!

13. alkalommal szerveztük meg a Mobilitás hét keretében "Két keréken két lábon" Autómentes Napunkat, amely immár hagyományos, nagy népszerűségnek örvendő esemény városunkban. Az Esztergomi Angyalkert Óvodától indultunk közösen a Széchenyi térre, hogy együtt hívjuk fel a figyelmet a környezetbarát, fenntartható városi közlekedés jelentőségére. Ezalatt legkisebbjeink az óvoda udvarán játékos élményeken keresztül fedezték fel a közlekedés alapjait.

Az idei rendezvény különleges mérföldkövet is jelentett számunkra, hiszen testvérvárosunk, Szenc is csatlakozott a programhoz. A Szenczi Molnár Albert Óvoda gyermekei és pedagógusai örömmel vettek részt a közös eseményen, mellyel tovább erősítettük a két város közötti testvérvárosi kapcsolatokat, és egyben példát mutattunk arra, hogy a közös értékek – a környezettudatosság, az egészséges életmód és az együttműködés – határokon átívelően is összekötnek bennünket.

A kezdeményezésünkhöz Esztergom Megyei Jogú Város számos intézménye csatlakozott:

ESZC Géza Fejedelem Technikum és Szakképző Centrum rendészeti tanulói

Esztergomi Speciális Gyermekotthoni Központ növendékei és pedagógusai

EGYMI óvodásai és pedagógusai

Prímási Iskolaközpont tanulói és pedagógusai

Babits Mihály Általános Iskola tanulói és pedagógusai

Aranyhegyi Óvoda gyermekei és pedagógusai

Belvárosi Óvoda gyermekei és pedagógusai

Erzsébet Királyné Óvoda gyermekei és pedagógusai

Honvéd Utcai Óvoda gyermekei és pedagógusai

Kertvárosi Óvoda gyermekei és pedagógusai

Zöld Óvoda gyermekei és pedagógusai

A program sikeres lebonyolítását sokan támogatták. Köszönettel tartozunk Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzatának, az Esztergomi Rendőrkapitányságnak, az Esztergomi Közterület-felügyeletnek, a NEUZER Kft.-nek, Neuzer Andrásnak, aki évről évre nagylelkűen gondoskodik az ajándékokról,   valamint Harcz Réka aerobik edzőnek.


Köszönjük Erős Gábor, térségünk országgyűlési képviselője támogatását, aki immár nyolcadik alkalommal állt kezdeményezésünk mellé és személyes jelenlétével, futásával erősítette közösségünket.
Köszönettel tartozunk Korompai Gábor, Esztergom Megyei Jogú Város képviselőjének, aki szintén aktív részvételével, futásával is példát mutatott.

Végül, de nem utolsósorban, hálás köszönet illeti a szülőket, akik lelkes támogatásukkal, részvételükkel és példamutatásukkal még emlékezetesebbé tették ezt a napot.

Ez a közös élmény ismét megerősített bennünket abban, hogy a fenntartható jövő érdekében érdemes összefognunk, hiszen minden egyes megtett lépés, minden közös élmény hozzájárul ahhoz, hogy gyermekeink egészségesebb, élhetőbb világban nőhessenek fel.

2025. szeptember 1., hétfő

13. Autómentes napunk

 


2024. szeptember 16., hétfő

Elmarad!

 A Dunán érkező árhullám miatt és a kialakult árvédelmi helyzet okán a 

2024.09.20-ra meghirdetett Autómentes napunk nem kerül megrendezésre.

Köszönjük a megértést!


2023. szeptember 22., péntek

11. Autómentes nap

                      

További fotók a képre kattintva!

11. alkalommal szerveztük meg a Mobilitás hét keretében "Két keréken két lábon" Autómentes Napunkat. Az Esztergomi Angyalkert Óvodától indultunk egészen a Széchenyi térre, hogy a környezetbarát és fenntartható városi közlekedést népszerűsítsük. A kezdeményezésünkhöz Esztergom  Megyei Jogú Város több intézménye is csatlakozott:
                ESZC Géza Fejedelem Technikum és Szakképző Centrum rendészeti tanulói
                Esztergomi Speciális Gyermekotthoni Központ növendékei és pedagógusa
                EGYMI óvodásai és pedagógusai
                Prímás Iskolaközpont Mindszenty József Általános Iskola tanulói és pedagógusai
                Babits Mihály Általános Iskola tanulói és pedagógusai
                Aranyhegyi Óvoda gyermekei és pedagógusai
                Belvárosi Óvoda gyermekei és pedagógusai
                Erzsébet Királyné Úti Óvoda gyermekei és pedagógusai
                Honvéd Úti Óvoda gyermekei és pedagógusai
                Kertvárosi Óvoda gyermekei és pedagógusai
                Zöld Óvoda gyermekei és pedagógusai

A rendezvény lebonyolításában segítségünkre volt Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata, Esztergomi Rendőrkapitányság, DIAMOND ELECTRIC Kft., Esztergomi Küllőszaggatók Kerékpár Egyesület és Harcz Réka aerobik edző.
Köszönjük Keszthelyi Nikoletta helyettes államtitkár asszonynak, hogy köszöntötte a gyermekeket, résztvevőket és megtisztelt minket jelenlétével.

Köszönjük Erős Gábor térségünk országgyűlési képviselőnek, hogy immáron 7. alkalommal csatlakozott kezdeményezésünkhöz. 

Köszönjük Steindl Balázs Esztergom Megyei Jogú Város alpolgármesterének, a rendezvény házigazdájának, hogy megtisztelt bennünket és 1. alkalommal velünk futott.

Köszönjük Dr. Szigeti Tamás a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Szakmai vezetőjének, hogy köszöntötte a gyermekeket, résztvevőket és megtisztelt minket jelenlétével.
Ezen alkalommal csatlakozott hozzánk a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft., akik különböző programokkal színesítették kezdeményezésünket az Esztergomi Küllőszaggatók Kerékpár Egyesület versenyjátékával.

Külön nagy öröm volt számunkra, hogy olyanok is csatlakoztak kezdeményezésünkhöz, akik máshonnan értesültek ezen programunkról.

Köszönjük azoknak a szülőknek a támogatását, akik ezen a fantasztikus napon velünk tartottak!

2023. szeptember 12., kedd

2022. szeptember 23., péntek

Autómentes nap 2022

                                 

További fotók a képre kattintva.

10. alkalommal szerveztük meg a Mobilitás hét keretében "Két keréken két lábon" Autómentes Napunkat. Az Esztergomi Angyalkert Óvodától indultunk egészen a Széchenyi térre, hogy a környezetbarát és fenntartható városi közlekedést népszerűsítsük. A kezdeményezésünkhöz Esztergom  Megyei Jogú Város több intézménye is csatlakozott:

                Babits Mihály Általános Iskola tanulói és pedagógusai
                Mindszenty József Általános Iskola tanulói és pedagógusai
                EGYMI óvodásai és pedagógusai
                Aranyhegyi Óvoda gyermekei és pedagógusai
                Belvárosi Óvoda gyermekei és pedagógusai
                Erzsébet Királyné Úti Óvoda gyermekei és pedagógusai
                Honvéd Úti Óvoda gyermekei és pedagógusai
                Kertvárosi Óvoda gyermekei és pedagógusai
                Zöld Óvoda gyermekei és pedagógusai

A rendezvény lebonyolításában segítségünkre volt Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata, Esztergomi Rendőrkapitányság, NEUZER Kft és Harcz Réka aerobik edző.

Köszönjük Erős Gábor országgyűlési képviselőnek, hogy immáron 6. alkalommal csatlakozott kezdeményezésünkhöz. Először, mint Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke, majd mint alpolgármester.

Külön nagy öröm volt számunkra, hogy olyanok is csatlakoztak kezdeményezésünkhöz, akik máshonnan értesültek ezen programunkról.
Köszönjük azoknak a szülőknek a támogatását, akik ezen a fantasztikus napon velünk tartottak!




2021. szeptember 22., szerda

Autómentes Világnap 2021.

Az idén is nagy örömmel szervezte meg óvodánk ezt a zöld jeles napot, mely rendezvény hosszú távú célkitűzése volt, hogy egyre többen vegyék igénybe az alternatív közlekedési módokat, hogy ezáltal is óvjuk környezetünket, javítsuk életminőségünket. 

Kezdeményezésünkhöz csatlakozott:  Esztergomi Montágh Imre EGYMI, Óvoda, Ált. Iskola és Speciális Szakiskolából az óvodás korosztály, Esztergomi Aranyhegyi Óvoda, Esztergomi Belvárosi Óvoda, Esztergomi Erzsébet királyné úti Óvoda, Esztergomi Honvéd úti Óvoda, Esztergomi Kertvárosi Óvoda, Esztergomi Zöld Óvoda, Babits Mihály Ált. Iskola, Mindszenty József Katolikus Ált. Iskola, SzC Géza fejedelem Technikum és Szakképző Iskola rendészeti szaka.

Köszönetünket fejezzük ki Esztergom városának, város vezetésének, a hivatal dolgozóinak, Esztergomi Rendőrkapitányságnak. 

Az ajándékok felajánlását megköszönjük a Neuzer Kft -nek, Mankóné Kispál Piroskának, munkatársainknak, és az Angyalkert Alapítványnak.

A jó hangulatú zenés torna megtartását hálásan köszönjük Wieland Ilonának. (Hugi néni).

Kispál Lászlónak köszönjük, hogy lehetővé tette lovaskocsijával a fiatalabb gyermekek rendezvényre szállítását.

További fotók itt













2019. szeptember 20., péntek

2019. szeptember 4., szerda

2018. szeptember 21., péntek

VI. Autómentes Nap


Fotók ITT!

Az időjárás ismét kegyes volt hozzánk, így idén már hatodik alkalommal szervezhettük meg Autómentes Napunkat. Az Esztergomi Angyalkert Óvodától indultunk egészen a Széchenyi térre, hogy a környezetbarát és fenntartható városi közlekedést népszerűsítsük.A kezdeményezésünkhöz Esztergom Város több intézménye is csatlakozott:
Babits Mihály Általános Iskola tanulói és pedagógusai
Mindszenty József Általános Iskola tanulói és pedagógusai
EGYMI óvodásai és pedagógusai
 Kertvárosi Óvoda gyermekei és pedagógusai
Erzsébet Királyné Úti Óvoda gyermekei és pedagógusai
Honvéd Úti Óvoda gyermekei és pedagógusai
Belvárosi Óvoda gyermekei és pedagógusai

Aranyhegyi Óvoda gyermekei és pedagógusai


A rendezvény lebonyolításában segítségünkre volt Esztergom Város Önkormányzata, Esztergomi Rendőrkapitányság, Esztergom-Kertvárosi Polgárőrség, NEUZER Kft és Majercsík Beáta aerobik edző.
Köszönjük azoknak a szülőknek a támogatását, akik ezen a fantasztikus napon velünk tartottak!

2017. szeptember 21., csütörtök

V. Autómentes Világnap

Fotók ITT!
Idén 5. alkalommal került volna megrendezésre az Autómentes Világnap  a Tesco parkolóban, melyet minden évben óvodánk szervez. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, így a rendezvény szűk körben lett lebonyolítva óvodánkban.

2016. szeptember 16., péntek

IV. Autómentes Világnap az óvodánkban

Fotók ITT!

Az időjárás ismét kegyes volt hozzánk, így idén már negyedik alkalommal tudtuk megrendezni az Autómentes Világnapunkat, melyhez a környező intézmények is örömmel csatlakoztak! Együtt vonultunk az Esztergomi Erzsébet királyné úti óvodásokkal, az EGYMI óvodásaival és pedagógusaival, ill. a Mindszenty József Általános Iskola tanulóival ( akik idén először csatlakoztak programunkhoz) a Tesco parkolójába, ahol közös mozgásra invitáltunk mindenkit.

Köszönjük a lebonyolításhoz szükséges segítséget Esztergom Város Önkormányzatának, Esztergomi Tesconak, Esztergomi Rendőrkapitányságnak, Kármen Tánccsoport táncosainak.